Változtatásokat vinnének végbe a budapesti állatkert területén, a mostani Fővárosi Nagycirkusz helyén pedig új ...
A terézvárosi önkormányzat mai közgyűlésén egyhangúlag megszavazta, hogy január 31-én beadja a régóta tervezett Podmaniczky Park projektet a MÁV pályázatára. A Nyugati pályaudvar mögötti jelenleg elha ...
Érdekes kormányzati elképzelések kerültek nyilvánosságra, miután Terézváros csütörtöki testületi ülésén részt vett és szót ...
Terézváros csütörtöki testületi ülésén derült ki, hogy a kormány tervei szerint a budapesti állatkertből kihasított területen ...
A kormány nem akar bezáródni a nyugati világba, ezért tart fenn szoros, stratégiai kapcsolatokat Kínával, Japánnal, vagy épp az Öböl-menti országokkal. „Ezt hívják interkonnektivitásnak” – jelentette ...
Új oktató- és bonctermeket alakítanak ki a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Anatómia épületében ...
Az Nvidia árfolyama jelenleg 3,2 százalékos mínuszban van.A cég papírjai azt követően kezdtek el esni hétfőn, hogy a kínai DeepSeek előállt egy, az állításuk szerint sokkal olcsóbb, ám a legfejlettebb ...
Volt olyan, amiből néma demonstráció alakult ki, és olyan is, ami akkora médiavisszhangot váltott ki, hogy a tévé élőben közvetítette.
Az Alapjogokért Központ 2025. május 29-30-án, immár negyedik alkalommal rendezi meg a CPAC Hungary konferenciát, amely a világ legnagyobb jobboldali politikai rendezvénye. A hírt Szánthó Miklós, a köz ...